Mint említettem, ez egy külön lakosztály. A hálószóbába beérve, szemben található a fürdőszoba. Jobb kézre a fal teljes egészében elhelyeztem egy hatalmas tükröt, keskeny fekete kerettel. Nem volt kérdés, hogy a fekete egy hangsúlyos kiegészítő lesz ebben a tervben. Eleganciája, fiatalossága és vagánysága engem — és szerencsére a kedves megrendelőmet is meggyőzte!
De hogy mégis finomítsunk a fekete karakterességén egy rombusz mintás tapétát terveztem be, mely minden falat beborítja. Ajánlom a tapéták használatát, ráadásul két okból is:
1 — védi a falakat és így egy könnyen tisztántartható felületet kapunk,
2 — baromira otthonos és dögös!
Ez itt is bebizonyosodott.. 🙂
Ahogy továbbmegyünk érzékeljük, hogy egy viszonylag keskeny folyosón át vezet az út a „lakótérbe”. Láthatjátok, hogy a kék szekrény frontja ráfordul a fürdő falára. Ezzel azt a hatást szerettem volna elérni, hogy a folyosós része a szobának ne legyen teljesen kívülálló. Úgy éreztem, hogy ez egybehozza a kicsit szétszabdalt teret.
A TV mögötti falrészt ugyanazzal a kárpitanyaggal borítottam be, mint az ágyat. A kisebb tereknél szeretem minimalizálni az anyaghasználatot, hogy ne legyen zűrzavaros a belső hangulat. A kárpitanyag szövött hatású és ugyanezt a zsákos hatást kerestem a sötétítőfüggönynél is. Azért választottam a kék színt itt is, hogy a függöny és a szekrény közrefogja a szobát. Érzésem szerint ettől lesz igazán otthonos.
Szeretem megmutatni a helyiségeket csak a hangulatvilágításokkal is. Ennél a szobánál pedig ez elengedhetetlen volt, hiszen elég különleges rejtett világításokat sikerült becsempészni. A mennyezeti fő fény pedig részemről a szoba fénypontja. Ez a dizájn általában elég megosztó. Valaki egyből beleszeret — mint most itt, ebben az esetben –, de vannak akik zsigerből elutasítják ezt az ötletemet. A villanyszerelő szakemberek bizonyára nem kedvelnek, amikor egy ilyen tervdokumentációval sétálok be, de higgyétek el, MEGÉR MINDEN FÁRADOZTÁST, HISZEN A LÁTVÁNY MAGÁÉRT BESZÉL!! 😉
Nyíregyháza szívében átalakításra került egy családi ház. Látványtervek készültek, majd tapétát, függönyt és szőnyegeket válogattunk a gyártásban lévő bútorokhoz.
Nyíregyháza legújabb lakóparkjába készült ez a látványterv sorozat. A lakás egy másfél szobás kis modern, fiatalos mennyország, mely amint elkészül kiadó lesz!
A mesés Pilisben, a letisztult otthon melegében. Hát egy ilyen kis csodához volt szerencsém.
c// Bálint Fanni + Myo Ingatlan Kft.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |