lakberendezés

életmód

újjászületés

Sziasztok,

Bálint Fanni vagyok, lakberendező, látványtervező és a MYO HOME DESIGN büszke tagja. Nyíregyházán születtem és nőttem fel, de amint lehetőségem volt rá elkezdtem utazgatni. Már egész korán elkezdtem érdeklődni a különböző kultúrák iránt és azóta is folyamatosan figyelem őket.

A lakáskultúrának mindig is nagy szerepe volt az életemben. Kiskorom óta érdekelnek a különböző stílusok, színek és formák. Kezdetben nagymamámmal babaházakat terveztünk és építettünk, és mire tini lettem, főleg az íróasztalnál rajzolgattam. Arról álmodoztam, hogy egyszer csak életre kelljenek a rajzaim és láthassam mások örömét a terveimben.

A lakberendezés mellett nagyon érdekel a vizek elővilága. A párommal imádjuk az ezzel kapcsolatos dokumentumfilmeket. Közös vágyunk, hogy saját szemmel is megcsodálhassuk ezt a titokzatos életet.

Úgy gondolom, hogy manapság egyre inkább elmosódik a határ a szakmai és a magánélet között, és a modern technológiák révén a nyilvánosság folyton betolakszik a személyes terünkbe. Az otthonunk az életünk fókusz- és kiindulópontja. Akárhol is vagyunk, akárkik is vagyunk, az otthonunk, ahonnan származunk, mindenhová elkísér minket és örökké velünk marad.

Az otthon így nem feltétlenül az a hely, ahová visszavonulunk a világtól, ahol elrejtőzünk a társadalom elől, hanem kilátó is, ahonnan rálátunk az egészre. Az otthon nem csupán úti cél, amely a nap végén vár ránk, hanem forrás is, ahonnan reggelente útnak indulunk.

Célom, hogy megmutassam az otthon fogalmát, hogy mit is jelent az otthon teremtés ebben a világban, hogy mi tesz egy lakást vagy házat otthonná.

Eddigi lakberendezős munkáim:

  Állandó otthonok — családi házak és lakások, illetve nyaralók

  Átmeneti otthonok — Airbnb szállások, boutique hotelek és kiadás célú ingatlanok

  Eladás célú új otthonok — együttműködés befektetőkkel, kivitelezőkkel és ingatlanirodákkal

  Vendéglátó egységek  — éttermek, pubok és kávézók

  Közületek  — bölcsik, ovik és iskolák, illetve kollégiumok

Dekoratőrként vállalom:

 Magán otthonok és közületek szezonális díszítését

 Kirakatok és eladóterek rendezését

Tervezőként állok rendelkezésedre:

 Bútorok tervezésénél és kivitelezésénél

 Szakemberek számára készítek látványterveket

A jövőben szeretnék többet foglalkozni a boutique vendéglátó egységek időszakos vagy állandó arculati megjelenésén. Szeretném a kisebb hotelek és kávézók lakberendezési tervét elkészíteni –  mind a belsőt mind a külsőt (terasz helyiségek vagy homlokzati tervek), aminek segítségével a vendégek egy szép és meghitt környezetben tudnak feltöltődni.

Illetve hatalmas álmom, hogy a bölcsik, ovik és iskolák igazi gyerekbarát paradicsomok legyenek! Szuper lenne, ha részt vehetnék a tantermek, étkezők vagy aulák tervezésénél.

Kövess az utamon és inspirálódj velem! <3

Puszi,
 Fanni

Kapcsolatfelvétel

Bálint Fanni, lakberendező

mobil: 06 30 883 7472
studio@balintfanni.hu
www.balintfanni.hu

Bármilyen kérdésed vagy kérésed lenne, írj bártan! 🙂